Híreink
2010.06.16. - Amiről ritkán beszélünk...
Nagy érdeklődés mellett került megrendezésre 2010 május 20-án a 2. TolnAgro-KRKA szakmai továbbképzéssel összekötött partnertalálkozónk, a balatonfüredi Hotel Flamingóban****.
A szakmai előadásokon két szekcióban - sertés és baromfi - vehettek részt a kollégák.
Az ebédet követően a Tihanyi félsziget körüli hajókiránduláson láttuk vendégül a résztvevőket. A szálloda saját kikötőjéből induló Klára sétahajó fedélzetén, idegenvezető segítségével gyönyörködhettünk a táj nyújtotta látnivalókban.
2010.03.4. - II. Hill's - TolnAgro Kft. szakmai nap
2010. február 27-én Sümegen a Hotel Kapitányban tartotta közös szakmai napját a TolnAgro Kft. és a Hill's.
Az ország különböző pontjairól érkezett szépszámú állatorvos közönség színvonalas előadásokat hallhatott Dr. Czékus Tibor és Dr. Balogh Nándor meghívott előadóktól, illetve Dr. Tóth Gabriellától és Dr. Petruska Gábortól a TolnAgro Kft. képviseletében.
Kellemes környezetben, minden igényt kielégítő helyszínen lovagi előadás és korabeli vacsora zárta a programot.
A pozitív visszajelzések alapján, büszkén könyvelhetünk el egy sikeres rendezvényt.
Ez úton szeretnénk megköszönni vendégeinknek, előadóinknak a részvételt és bízunk benne, hogy jövőre ismét megtisztelnek jelenlétükkel.
2010.02.16. - Cromasa állatjelölő microchipek
![]()
Ha a felelősségteljes állattartásról beszélünk, nem lehet eléggé kihangsúlyozni az állatjelölő microchipek jelentőségét. Ezért is tartjuk fontosnak, hogy jó minőségű felszerelésekkel lássuk el az állatorvosokat, amivel hozzájárulhatunk a microchip beültetések elterjedéséhez.
Tovább a Cromasa microchipek minisite-jára!
2010.02.15. - Méhészeti weboldal
Elindult külön méhészeti témájú weboldalunk, melyen információkat találhat többek között az egyes betegségekről és gyógymódjukról.
A jó állatorvos jó gyógyszerei












